|
Csapatunk ma a második mérkõzését játszotta a bukaresti Sportul Studentesc ellen. A tegnapi gyõzelem után, a mai nap is sikerült felülmúlni az "egyetemistákat".
Nem kezdte csap atunk a mérkõzést akkora elánnal, mint az elsõ találkozót, az elsõ gólt a 17. percben sikerült megszerezni, egy pimasz gól után, amelyet Basilidesz László szerzett. Ez a gól megadta a kellõ lökést csapatunknak, hiszen az elkövetkezendõ 2 percben, kétszer is sikerült a korongot a fõvárosi kapuba juttatni. Elõször Sára Tibor ütött gólt, majd Basilidesz László tudott duplázni. 3-0.
A második harmadot fantasztikusan kezdte a Progym, mindössze 24 másodperccel a kezdés után Bálint Lóránd ütött csuklóból egy nagyon szép gólt. A korong Popa Bogdan kapujának bal felsõ sarkába vágódott. 3 perccel késõbb Sára is duplázni tudott. A játékrész 13. percében, a Progym edzõ-játékosa, Csíki Csaba örvendeztette meg a közönséget. 6-0. A gyergyói csapat hetedik gólját Molnár Zsolt szerezte. Ebben a harmadban nem született több találat, az eredmény jelzõn pedig egy nagyon kedvezõ eredmény mutatkozott. 7-0!
Az összecsapás utolsó felvonásában, a Progym kapujába a hosszú idõ után visszatérõ Forró Sebastian állt be, aki Szakács Szabolcsot váltotta. A vendégek kezdtek jobban, hiszen egy emberelõnyös helyzetben, már 26 másodperc elteltével gólt szereztek. A Sportul szépítõ gólját Marius Haba szerezte. Ezután a gólok kissé háttérbe szorultak, és a test-test elleni játék került elõtérbe, és ennek következtében nem egyszer paprikázódott fel a hangulat. A Progym az utolsó percben adta meg a kegyelemdöfést, egy ellentámadás után, Ördög Tihamér talált be, beállítván a végeredményt.
Végeredmény: Progym-Hargita Gyöngye-Sportul Studentesc 8-1 (3-0, 4-0, 1-1)
gólszerzõk: Basilidesz László 2, Sára Tibor 2, Bálint Lóránd, Csíki Csaba, Molnár Zsolt, Ördög Tihamér, illetve Marius Haba.
játékvezetõk: Galusnyák Levente, Máthé István és Csata Attila.
büntetõpercek: 41-18
|