|
Brassóval küzdünk a bronzért! |
|
|
|
|
Írta: Kertész László
|
|
2010. March 10. |
|
A Brassói Fenestela 68 is csak úgy mint csapatunk, alul maradt az elődöntő küzdelmeiben. Ennek értelmében, a bronzmérkőzés küzdelmei a Progym és Brassó között zajlanak majd.
Az első m
érkőzésre Vasárnap, Március 14-én kerül sor Brassóban, 16:00 órai kezdettel. A következő 2 találkozó városunkban kerül megrendezésre, Március 17 valamint 19-én. (Szerdán és Pénteken). Mindkét mérkőzés 17:30-kor veszi kezdetét.
A második eséllyel indul csapatunk a bronzmérkőzés küzdelmeiben, azonban ez korántsem azt jelenti hogy nem okozhatunk meglepetést, pontosabban, hogy a Progym elhódítsa a harmadik helyet. Nem egyszer nem kétszer bizonyították már ezek a fiúk, hogy képesek megállni a helyüket sokkal esélyesebb csapat ellen is. Természetesen ez nem csak rajtuk múlik, hanem rajtunk szurkolókon is. A bronz küzdelmek alatt, mutassuk meg, hogy szurkolni tudunk fiatal csapatunknak, és segítsük őket a harmadik helyre! Hajrá Progym!!!
» Post Comment
Only registered users can write a comment. Please login or register.
» No Comments
There are no comments up to now.
|