Kettõbõl kettõ!
Írta: Kertész László   
2010. január 24. vasárnap, 13:40

Csapatunk ma a második mérkõzését játszotta a bukaresti Sportul Studentesc ellen. A tegnapi gyõzelem után, a mai nap is sikerült felülmúlni az "egyetemistákat".

 

Nem kezdte csapjani.jpgatunk a mérkõzést akkora elánnal, mint az elsõ találkozót, az elsõ gólt a 17. percben sikerült megszerezni, egy pimasz gól után, amelyet Basilidesz László szerzett. Ez a gól megadta a kellõ lökést csapatunknak, hiszen az elkövetkezendõ 2 percben, kétszer is sikerült a korongot a fõvárosi kapuba juttatni. Elõször Sára Tibor ütött gólt, majd Basilidesz László tudott duplázni. 3-0.

 

A második harmadot fantasztikusan kezdte a Progym, mindössze 24 másodperccel a kezdés után Bálint Lóránd ütött csuklóból egy nagyon szép gólt. A korong Popa Bogdan kapujának bal felsõ sarkába vágódott. 3 perccel késõbb Sára is duplázni tudott. A játékrész 13. percében, a Progym edzõ-játékosa, Csíki Csaba örvendeztette meg a közönséget. 6-0. A gyergyói csapat hetedik gólját Molnár Zsolt szerezte. Ebben a harmadban nem született több találat, az eredmény jelzõn pedig egy nagyon kedvezõ eredmény mutatkozott. 7-0!

 

Az összecsapás utolsó felvonásában, a Progym kapujába a hosszú idõ után visszatérõ Forró Sebastian állt be, aki Szakács Szabolcsot váltotta. A vendégek kezdtek jobban, hiszen egy emberelõnyös helyzetben, már 26 másodperc elteltével gólt szereztek. A Sportul szépítõ gólját Marius Haba szerezte. Ezután a gólok kissé háttérbe szorultak, és a test-test elleni játék került elõtérbe, és ennek következtében nem egyszer paprikázódott fel a hangulat. A Progym az utolsó percben adta meg a kegyelemdöfést, egy ellentámadás után, Ördög Tihamér talált be, beállítván a végeredményt.

 

Végeredmény: Progym-Hargita Gyöngye-Sportul Studentesc 8-1 (3-0, 4-0, 1-1)

gólszerzõk: Basilidesz László 2, Sára Tibor 2, Bálint Lóránd, Csíki Csaba, Molnár Zsolt, Ördög Tihamér, illetve Marius Haba.

játékvezetõk: Galusnyák Levente, Máthé István és Csata Attila.

büntetõpercek: 41-18

Csapatunk két nagyon fontos gyõzelmet aratott a hétvégén, de ami még örvendetesebb, hogy szép, látványos játékkal sikerült nyerni! Szép volt fiúk!
Módosítás dátuma: 2010. január 24. vasárnap, 13:42
 
Szurkolói Blog
  • Mérkőzésnaptár

    Következő mérkőzés

     

    2010.09.17
    Bukarest
     
    Előző mérkőzés

     

     

    0   7
    2010.09.07
  • Tabella

     2010/2011
        Fenestela 68 3p
     
      HSC Csíkszereda 3p
        Steaua-Rangers 0p
        Progym 0p
        Dunarea Galat 0p
        Sportul Studentesc 0p
Szavazás
Tetszik az új oldal?
 
Hazai pontkiraly
Szabadkorcsolyázás


 

 

  Bővebben...