Fontos tudni!
Írta: mL (admin)   
2010. szeptember 08. szerda, 17:41

Üdvözlök, üdvözlünk minden kedves gyergyószentmiklósi, minden kedves Progym szurkolót , aki még a világhálón is követi a kedvenc csapatával kapcsolatos eseményeket.

Szeretnénk tisztázni pár dolgot, amiket fontosnak tartunk mielőtt támadások érnének, úgy minket mint akár a vezetőséget.

Elsősorban tisztában kell lenni azzal, hogy pénz nincs semmiféle marketing frissítésre, újdonságra, itt értjük az oldal karbantartását vagy akár az oldal naprakész frissítését. Tudni kell azt is, hogy az oldalnak a tárhelyét és a főbb karbantartási munkálatokat D. Botond, az új bejegyzéseket K. László, az újdonságok frissítését M. László vállalja. Mindenki önszántából végzi ezt, idejétől függően. Ha megnézzük ugye, majdnem egész nyáron nem volt frissítve a progym.ro, viszont attól függetlenül az új oldal szép lassan fejlődött, amiről senki nem tudott, azt is tudni kell, hogy a nyár folyamán sikerült frissíteni az egész rendszert, 1.0 verzióról 1.5-re, ezek a dolgok aprónak tűnnek, sőt emberek észre sem veszik, viszont mindennel munka van. Sikerült találjunk egy célnak megfelelő sablont, hogy  az oldalt átláthatóbba tegyük es a design is mutasson. Mi is tudjuk, hogy még van munka vele, viszont szerettük volna ha az idény kezdetéig fut az oldal, ami sikerült is, így tehát még lehet számítani újdonságokra, frissítésekre. Mindenkitől türelmet várunk és nem támadásokat.

Az új cikkeket és minden egyes más frissítést igyekszünk időnkhöz mérten a leggyorsabban közzétenni, viszont ez lehet, hogy nem órára pontos.

Köszönjük megértésüket!

Módosítás dátuma: 2010. szeptember 08. szerda, 18:43
 
Progym vs Fenestela 68 07,09
Írta: mL (admin)   
2010. szeptember 04. szombat, 13:09

0      (0-0;0-2;0-5)     7

 

                                                                                                                                                                                                              

     Tegnap, szeptember 7-én játszotta csapatunk az első mérkőzését a 2010/2011-es szezon keretén belül. A piros-fehérek hazai környezetben, a Fenestela 68 Brassó csapatát fogadták.

 

     A papírforma egyértelműen a vendégeknek kedvezett, de az eléggé kellemetlen körülmények ellenére, reménykedtünk egy tisztes helytállásban. A mérkőzést, a vártnál is jobban kezdte a Progym, egymást követően alakultak ki a helyzetek Fülöp Rajmond kapuja előtt, de Molnár Szabolcs sem unatkozott. Az első játékrész a helyzetekről szólt, gólt nem láthatott a szép számban megjelenő gyergyói közönség.

     A második harmad nem kezdődött túlságosan jól, hiszen már a 3. percben megtört a jég, azaz megszületett az első találat. Nyerges Lajos volt eredményes. Mindössze újabb három percet kellett várni a következő gólra, amely szintén a vendégek neve mellé irható. Ekkor Richard Filip talált a gyergyói kapuba. Ezt a harmadot teljesen a brassói csapat uralta, a Progymot, Molnár Szabolcs hatalmas bravúrjai mentették meg az újabb góloktól. 0-2 nem tűnt nagy eredménynek, a Progym szurkolói pedig reménykedtek a meglepetésben.

           Az utolsó harmadban már érezni lehetett csapatunk játékosain a fáradtság jeleit, valamint a hiányos fizikai felkészülést. A barcaságiak dinamikusan kezdték az utolsó felvonást, a 8. percben Adorján eresztett el egy hatalmas bombát a kék vonaltól, amelyből Molnár Szabolcs nem sokat láthatott. 0-3. Ez a gól vélhetően teljesen megtörte csapatunkat, hisz még ugyanebben a percben 0-4-re módosult az állás, Lőrincz góljának köszönhetően. A játékrész 10. percében, a Progym egykori 15-öse, Vitalij Kiricsenko szerzett látványos gólt, ezzel megszerezvén csapata számára az ötödik találatot. A gyergyói közönség nem felejtette el az ukrán csatárt, ennek jele, hogy tapssal jutalmazták a gólszerzőt. A mérkőzés utolsó öt percében még kétszer is betaláltak a vendégek, először Zsók, majd Antal Zsombor volt eredményes. így alakult ki a 0-7-es végeredmény.

     A nagy arányú vereség ellenére a Progym szurkolóinak nincs okuk a csalódottságra, hiszen annak ellenére, hogy első mérkőzése volt a Progymnak ebben a szezonban, fiataljaink igen jól mozogtak. Biztos, hogy tartogat még meglepetéseket a Progym "híveinek" az idei szezon.

Végeredmény: Progym-Fenestela 68 Brassó 0-7 (0-0, 0-2, 0-5)

Gólszerzők: Nyerges, Filip, Adorján, Lőrincz, Kiricsenko, Zsók, valamint Antal.

     A második fordulóban csapatunk Bukarestbe látogat, ahol a Sportul Studentesc vendégeként szerepel majd. A mérkőzést szeptember 17-én rendezik. 

Módosítás dátuma: 2010. szeptember 08. szerda, 15:37
 
Brassóba igazolt Vitalij Kyrychenko!
Írta: Kertész László   
2010. május 22. szombat, 02:25

Csapatunk egykori játékosa, Vitalij Kyrychenko, a Fenestela 68 csapatába igazolt.kiricsenko.jpg

 

Vito, a második legjobb gólszerzõje volt az UTE-nek, és mint tudjuk a Progymnál eltöltött idõszaka alatt is igazi vezéregyéniség volt az ukrán csatár. Egykori 15-ösünk az ötödik igazolása idén a barcasági csapatnak, Patrick Polc, Richard Filip, Szõcs Szabolcs, valamint Zsók Levente után.

Zerkula Zsolt, Gergely Attila és Pál Zsombor, a következõ szezontól nem folytatják Brassóban, ezek a játékosok egyelõre csapatot keresnek.

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

1. oldal / 101
Szurkolói Blog
  • Mérkőzésnaptár

    Következő mérkőzés

     

    2010.09.17
    Bukarest
     
    Előző mérkőzés

     

     

    0   7
    2010.09.07
  • Tabella

     2010/2011
        Fenestela 68 3p
     
      HSC Csíkszereda 3p
        Steaua-Rangers 0p
        Progym 0p
        Dunarea Galat 0p
        Sportul Studentesc 0p
Szavazás
Tetszik az új oldal?
 
Hazai pontkiraly
Szabadkorcsolyázás


 

 

  Bővebben...